Az elme

Az elme

Az elme működése nem is olyan bonyolult, mint ahogy azt sokszor gondoljuk. Mégis hajlamosak vagyunk misztikus, legyőzhetetlen valaminek látni, ami irányít minket – pedig valójában csak teszi a dolgát.

Az elme mindig pörög. Nincs olyan, hogy nem gondolunk valamire. Ha épp nem adunk neki tudatos feladatot, akkor keres magának. És ilyenkor válogatás nélkül gyártja a gondolatokat.

Régen én is hajlamos voltam túlpörgetni mindent. Egy-egy helyzethez legyártottam rengeteg variációt: – mi lesz, ha ez történik? – mi van, ha nem sikerül? – mi lenne a legrosszabb forgatókönyv?

Ma már látom: ilyenkor valójában a semmin gondolkodtam. Olyan dolgokon, amiket nem lehet kitalálni.

Ha visszagondolok az életem igazán jelentős eseményeire, egy dolog biztos: soha nem úgy alakultak, ahogy azt előtte elképzeltem. Teljesen más irányból érkeztek meg a megoldások.

A túlgondolás hatalmas energia-pazarlás. És amikor ebben benne vagyunk, szinte törvényszerűen megjelennek a kételyek is: Vajon meg tudom csinálni? Elég leszek hozzá? Jó döntést hozok?

És mire észbe kapunk, az elme már szépen, lassan aláásta az önbizalmunkat.

Pedig az elme nem ellenség. Csak rossz helyre tettük.

Az elme rengeteg kárt tud okozni, ha ő vezet. Ha ő akarja megmondani, merre menjünk, mit válasszunk, mikor lépjünk.

De ha megtanuljuk kezelni őt – ha megtanuljuk megszelídíteni –, akkor hatalmas segítséggé válik.

Az elme valódi szerepe nem az, hogy kitalálja az életünket. Hanem az, hogy eszközként szolgálja azt az irányt, amit a lelkünk diktál.

Amikor az elme nem uralkodik, hanem együttműködik, akkor képes rendszerezni, lépéseket látni, és támogatni a vágyaink megvalósítását.

Nem kell elhallgattatni. Nem kell legyőzni.

Elég, ha megtanuljuk a helyére tenni.

A következő részben a test bölcs jelzéseiről lesz szó – arról, hogyan üzen nekünk folyamatosan, és mi történik akkor, ha nem figyelünk rá.

Szeretettel Beáta